Soha nem felejtem el azt a katarzist, amit 2015-ben, a Művészetek Palotája színpadán állva éreztem. Velem és körülöttem közel 500-an énekelték a Carmina buranát Carl Orff-tól az Énekel az Ország nevű program aktuális koncertjén. Sokat tanultam a próbafolyamat során, ezeket osztom most meg veletek. 

Bevallom, engem eleinte kevésbé a nagyszabású koncert ígérete, sokkal inkább az Orff-darab vonzott. Tudtam, hogy az Énekel az Ország projekt pont ennek a műnek a sok évvel ezelőtti színpadra állításában gyökeredzik, így csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy magam is átélhessem ezt az érzést. A Carmina burana számomra annál drámaibb, minél többen énekelnek, és noha volt már alkalmam előadni, az 500 fős kórus kellős közepén állni, elemi erejű élmény volt.

Bár az otthoni kórusos társaim már évek óta tagjai voltak ennek az óriási közösségnek, én sokáig vacilláltam, hogy csatlakozzak. A legnagyobb dilemma számomra a hosszabb távú elköteleződés problémája volt. Őszi jelentkezés, tavaszi plusz próbák a rendes kóruspróbák előtt/után/mellett, háromnapos kórushétvége távol az otthonomtól, macerás utazás, ismeretlen emberek… folytassam?

Mi is az Énekel az Ország?!

Az Énekel az Ország projektet először 2006-ban rendezték meg, de a karnagy, Hollerung Gábor kezdeményezése, hogy különböző kórusok énekeseit egy nagyobb szabású, oratorikus mű előadására összehozza, 1986-ban valósult meg először.

A projekt során az ország minden tájáról érkező énekesek és énekkarok lehetőséget kapnak arra, hogy – egy közös kórustábort követően – a Művészetek Palotája színpadán mutassák be a zeneirodalom kiemelkedő oratóriumainak egyikét. A projekt művészeti vezetője Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, Érdemes Művész, a kórusok zenei partnere pedig a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar.

A jó hangulatú próbáknak, a közös éneklés örömének köszönhetően minden évben sok a jelentkező, ami nem kis mértékben köszönhető a karmester személyiségének, aki a próbák során a lehető legegyszerűbb formában igyekszik magyarázataival a zenei nyelvet megértetni. Mindezt végtelen sok humorral teszi.

A sorozat szakmai hátterét a Budapesti Akadémiai Kórustársaság szakemberei adják, akik aktívan részt vesznek a szólamok betanításában, korrepetálásában. A kórustábor az elmúlt hat évben igazi családi eseménnyé is vált: a kórustagok magukkal hozzák gyermekeiket, akiknek képzett óvónők tartanak zenei foglalkozást.

Ugyancsak szeretettel várnak mindenkit, akik a rendszeres kóruséletben egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudnak részt venni, ám szívesen csatlakoznának egy évente egyszer összeálló alkalmi kórushoz.

A projekt idei repertorárján Kodály Budavári Te Deuma és Rossini Kis Ünnepi Miséje szerepel. A kórusok 2017. április 28-30. között, Szekszárdon találkoznak, a bemutató pedig 2017. május 7-én 19:30-kor lesz a Művészetek Palotájában.

(az enekelazorszag.hu nyomán)

Az elhatározást tehát Orff úr hozta meg számomra, és valamikor február környékén neki is kezdtünk az otthoni felkészülésnek. Társaim egy része számára is ismert volt  már a mű, így igyekeztünk segíteni azoknak, akik még tanulták a darabot.

Annál nagyobb kihívást jelentett nekem az év műsorának másik darabja, Szentpáli Roland Magnificatja, a maga jazzes futamaival, akkordjaival; de a darab felemelő hangulata  csak-csak átsegített minket a hullámvölgyeken. Ha nincs az Énekel az Ország, én például valószínűleg sosem találkozom ezzel a művel…

Az Énekel az Ország egri kórustábora (2015). Forrás: enekelazorszag.hu.

Aztán, valamikor májusban, útnak indult a „kiccsapat”, hogy – akkor éppen Egerben – találkozzon a többi „kiccsapattal”, és együtt gyúrják közös egésszé mindazt, amit otthon, külön-külön megtanultak. Először együtt látni a teljes kórust, hát, nem semmi egy látvány volt. Amíg társaim számára mindez talán már megszokott lehetett, nekem azért meglepő volt.

Főleg, amikor megszólalt! 🙂 Két és fél nap intenzív próba – néha, és egyeseknek újratanulás – következett, szólamokban és együtt. A hullámvölgyeken, mert, persze, itt  is voltak, engem Hollerung Gábor karmester intelligens humora lendített át minden alkalommal.

Nagy tanulság volt számomra, hogy akár pihentető is tud lenni egy ilyen hétvége, ehhez viszont két dolog legalább kell: egyrészt mindenkinek el kell végeznie a házi feladatát, másrészt az otthoni dolgokat letéve, fizikailag kipihenten kell megérkezni (nem 3 órás alvás után 😉 ), és akkor szárnyal az elme.

Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, Érdemes Művész az egri próba közben (2015). Forrás: enekelazorszag.hu.

Másrészt pedig – és ezt ott a helyszínen, a próbák végén is éreztem már – egy ilyen alkalom rendkívül jót tesz az önbizalomnak és a felelősségtudatnak. Egész egyszerűen egy ekkora produkció nem tud megszületni úgy, hogy nem teszi mindenki oda magát és a hangját 100%-osan. Így  aztán lassan mindenki rájön, hogy énekelnie kell (úgy, hogy „mindenki más” hallja körülötte), másrészt pedig felelősséget kell vállalnia a hangjáért, és amit énekel. Ha jó, azért, ha rossz, azért. Ha ez létrejön, az bizony igen felszabadító érzés!

Koncert a MüPában?! De tényleg? 😮

Hogy mire is készülök valójában (gyengébbek kedvéért: eccerű soproni kórustag menni Budapest, felállni Művészetek Palotája színpadára, ott telt házas koncerten énekelni 🙂 ), azt hiszem, csak ott, helyben tudatosult bennem – de akkor már késő volt! 🙂 Nem is értem rá a vélt vagy valós kifogásaimmal, félelmeimmel foglalkozni, annyira magával ragadott  a kórustagok hömpölygő tömege, aztán pedig a próbák és a koncert lendülete.

Kilátás a MüPa színpadáról (2015). Forrás: enekelazorszag.hu.

Persze, ismerkedni volt egy kevéske idő, így én az egyik szünetben a fiatalsághoz csapódtam…

Bár végül csak egy alkalommal csatlakoztam az Énekel az Országhoz, az ott megtanultak, átéltek azóta is (2017-ben!) munícióul szolgálnak számomra a mindennapi kórusmunkában.

Önállóság, elkötelezettség, felelősségvállalás, csapatmunka. Ezt mind magammal vittem.

Meg azt a tudatot, hogy nem vagyok egyedül. Lakhatok a fővárosban, vagy száz kilométerekre egy kis porfészekben a térkép szegélyén, vannak mások, százak, ezrek, akikkel ismeretlenül is összeköt az együtt éneklés, a kóruszene szeretete. Ma már ez segít át a hullámvölgyeken. Mert azok csak úgy vannak… 😉

A hangfelvételek a 2015-ös Énekel az Ország projekt során készültek az 5. Szólam Podcast számára.
Borítókép forrása: enekelazorszag.hu