„Szeretném, hogy a reneszánsz az őt megillető helyre kerülhessen”

Harmadnapra feltámadok címmel nagyböjti-húsvéti koncertet ad április 24-én a Gemma Énekegyüttes a budapesti Mátyás-templomban. Az 1996-ban alakult kórus reneszánsz és kortárs kórusművekből válogat a hangversenyen, amelyet virtuális utazásnak szánnak a Szent Háromnapba. Az énekegyüttes vezetőjével, Tóth Márton egyházzenésszel, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanárával, a darabok üzenetei, áthallásai mellett a Gemma kórusversenyes élményeiről és terveiről is beszélgettünk.

Több helyen is azt nyilatkoztad, hogy a Gemma Énekegyüttes számára a reneszánsz zenekultúra az előkép, ezt szeretnétek Magyarországon jobban megmutatni. Miért fontos ez nektek?

Én nagyon fiatalon kezdtem el a reneszánsz zenével való foglalkozást. 16 éves voltam, amikor öten kiálltunk, és Tallis Jeremiás siralmait énekeltük, mert a King’s Singers előadása annyira megfogott minket.

A történet 1989-ben kezdődött, amikor megalakult a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, és Sapszon Ferenc irányítása alatt elkezdtünk mélyebben megismerkedni a minőségi zenével. Gyakorlatilag az ő hatására indult el minden, hiszen ő kezdett el nekünk King’s Singers-felvételeket mutatni (ez még a legendás, régi King’s Singers volt, húsz évig változatlan felállással). Nekik csodálatos felvételeik voltak, és a Jeremiás siralmai a mai napig meghatározó etalonként él bennünk. Ezért kezdtünk el ezzel foglalkozni, énekegyüttesben énekelni. Eleinte csak páran voltunk, és idősek otthonában karácsonyi dalokat énekeltünk idős néniknek és bácsiknak. Aztán jöttek a lamentációk, misék, motetták. Az angolszász zenei kultúra iránti lelkesedésünk és rajongásunk mostanáig megmaradt. Számolatlanul látunk jobbnál-jobb együtteseket Angliában. Azt gondoltam: nem igaz, hogy Magyarországon nem lehet ilyen szinten, ilyen zenét, ilyen jól csinálni, és ezt a fajta a kultúrát terjeszteni, ezért elkezdtünk ezen dolgozni.

Miben különbözik ez a zenei világ attól, ami Magyarországon körülveszi a Gemmát?

Magyarországon régen nagyon kevesen énekeltek ennyi egyházi reneszánsz zenét. Ez különleges dolognak számított, mivel kottákhoz se nagyon lehetett jutni. Aki régizenét akart énekelni, az elővette az Ezer év kórusát, és fellapozta azt, amit Bárdos tanár úrék beletettek. Nagyon jó, hogy legalább ezek a kották hozzáférhetőek voltak, de például összkiadások a Zeneakadémián kívül nem nagyon voltak elérhetőek sehol sem. Aztán a 90-es évek végén ezek a fantasztikus angol énekegyüttesek elkezdtek járni Magyarországra, és személyes élményeket kaptunk a Tallis Scholars, a Sixteen, vagy mostanság a Voces8 fellépésein. Ezek rendkívül inspirálóak voltak, mind a darab választások tekintetében, mind pedig azzal kapcsolatban, hogy hogyan működnek ezek az énekegyüttesek. Ezt tekintjük mi követendő példának, és mintának, és itthon ezt szeretnénk terjeszteni – úgy, hogy közben a másik, számunkra is énekelhető műfajban is próbálunk előrelépni, ez pedig a kortárs művészet, a XX. századi zene. Nagyon jó magyar szerzők műveit örömmel és szeretettel tolmácsoljuk, és ettől egy picit nyilván más lesz az egész, mint egy angol énekegyüttesnél.

Következő koncertetek, „Harmadnapra feltámadok” címmel, április 24-én, Húsvét szerdán lesz, de az első rész még Nagyböjt időszakát idézi vissza. Hogyan alakult ki ez a kétarcú műsor?

Szerettem volna egy olyan koncertet létrehozni, ahol pont a határán vagyunk az aktuális liturgikus időszakoknak: nagyböjti és húsvéti motetták is lesznek a műsorban. Gondolkoztunk, hogy mikor legyen ez a koncert: a Szent Háromnap előtt húsvéti műveket énekelni nem jó, sokkal jobb, ha rögtön az ünneplés után tartjuk a koncertet, és visszaidézzük, a pár nappal ezelőtti eseményeket is. Ezért is ez a koncert címe: „Harmadnapra feltámadok” (ezt egyik tenor kollégánk fogalmazta meg). Ebben benne van az út is és a megérkezés is. Pont ez a lényeg, ezt szeretnénk megmutatni. Ez gyakorlatilag egy virtuális zenei utazás lesz a Szent Háromnapba.

Forrás: Facebook.com/GemmaChoir

A koncert mindkét részét keretbe foglalja egy-egy szöveg: az első részt a Salvator Mundi, a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepi antifónája, a másodikat pedig a 96. zsoltár kezdő szavai: Cantate Domino. Ráadásul minden alkalommal egy régebbi formából egy kortárs változathoz érkezünk meg. Miért választottad ezt a szerkezetet?

Nagyon szeretem a kereteket, illetve az olyan koncerteket, amelyeknek „váza” van. Kell, hogy át- meg áthassa ugyanaz a pillér az egész műsort, és az tartsa. A reneszánsz és a kortárs pedig az a két műfaj, amit mi, 12-14 taggal, jó szívvel el tudunk énekelni. Nem mondom, hogy nem kellett gondolkodni, hogyan lehet a keretet szépen megvalósítani, és végül egy picit csaltam is: a két Cantate Domino ugyanis csak a kezdetében egyezik meg egymással. Az egyik a 96. zsoltár szövege, a másik pedig Húsvét harmadik vasárnapjának a communiója.

A második rész pont ezzel a gregorián communioval indul. Olyan, mintha ez az egyszerű dallam elmosna mindent, ami addig történt…

Ahogy a többszólamú zenének a forrása a reneszánsz zene, úgy minden egyházi zenének az alapja és a forrása a gregorián. A gregorián egyébként is jelen van a műsorunkban, hiszen Allegri Miserere-je egy zsoltárfeldolgozás, ami alternatim megy. Két kórus és az egyszólamú zsoltározás váltakozik egymással. Később, Tallis Dum transisset sabbatum című húsvéti motettájában, ami szintén Nagyszombatnak a lényegét ragadja meg, a responzoriális formában is van zsoltározás. A gregorián Cantate Domino, amit egyébként a férfikarral fogunk énekelni – igazából a forduló-, forgáspontja a műsornak –, hídként feszül a két rész között, és egyben képviseli az ősforrást, a gregoriánt.

A Miserere kapcsán már megemlítetted, hogy abban két kórus működik, de a műsorotokon Palestrina Stabat Matere, és a második részben Samuel Scheidt Surrexit Christus hodie című darabja is két kórust foglalkoztat. Mennyire feszegetik ezek az énekegyüttes határait?

Szeretem feszegetni a határokat. Aki kamarakórusban énekel, az egyedül szeret a legjobban énekelni egy szólamban. Nem kell alkalmazkodnia a másikhoz, csak az egészhez, és mindent maga oszthat be. Szép dolog figyelni egymásra, de amikor csak te felelsz egy szólamért, az határtalan szabadság – és persze ugyanakkora felelősség is. Ettől egy énekes energiaszintje ugrásszerűen megemelkedik. Nagyon jó érzés, amikor szinte annyi szólam van, ahányan éneklünk.

Forrás: Facebook.com/GemmaChoir

A mostani koncerteteken is énekeltek Horváth Márton Leventétől és Gyöngyösi Leventétől darabokat. Milyen kapcsolat fűzi az együttest hozzájuk?

Mind a kettőjükkel nagyon jó kapcsolatunk van. Horváth Marci itt tanít a Kórusiskolában, régóta ismerjük egymást. Az O vos omnes férfikari darab egy csodálatos nagyböjti responzórium. Szeretem a szép zenét. Mi ezért főleg olyan szerzőket éneklünk, akik nagyon szépeket tudnak írni: Horváth Marci és Gyöngyösi Levi ilyenek. Leventével réges-rég óta ismerjük egymást. Az O Maria, noli flere című nőikari darabját az egyik alapító tagunk, Kurucz Emese kérésére írta át vegyes karra. Azt kell mondjam, nagyon jól sikerült a vegyeskari átirat és az a megtiszteltetés ért minket, hogy ezt az átdolgozást Levente a Gemma Énekegyüttesnek és nekem ajánlotta. A darab pont Nagyszombat hangulatát idézi meg, úgyhogy tökéletesen beleillik a műsorunkba.

Melyek a sarokpontjai a mostani koncertnek?

A sarokpontokat azok a darabok adják, amik nagyon jól mennek a kórusnak. A többi az újdonság, vagy olyan, amit már nagyon régen énekeltünk: például a Dum transisset. De itt van a csodálatos Allegri-Miserere, ami amellett, hogy elképesztően híres darab, árad belőle az a megfoghatatlan időtlenség, amit a zsoltározás ad. Nem is érzik talán az emberek, hogy miért szeretik ennyire ezt a darabot. Pedig ennek a zsoltározás az oka. Ez a darab nem arról szól, hogy a felső C-t meglépi-e a szoprán, hanem a zsoltározás lélek tisztító hatásáról. Attól elképesztően szép. Nagy kihívás.

Két évvel ezelőtt az Istvánffy Kamarakórussal voltam Angliában, a Tallis Scholars által szervezett kamarakórus versenyen. Egyik este a Tallis Scholars adott koncertet, ami több szempontból is nagyon fontos pillanata volt az életemnek. Délután meghallgatott minket Peter Phillips, a Tallis Scholars vezetője, és mondtam neki, hogy este mi is ott leszünk a koncerten. Erre picit elsápadt az arca, és azt mondta: „remélem jó lesz…” Ő. Ugyanúgy viselkedett, mint ahogy mi szoktunk, amikor pontosan tudjuk, hogy borzalmasan nagy a műsor, tele kihívásokkal. Nagyon-nagyon emberi volt, és jól esett, hogy ő is ugyanúgy érez, annak ellenére, hogy számunkra egy elérhetetlen piedesztálon van Ő és a Tallis Scholars. 10-en énekeltek, Phillips vezényletével. Felhangzott az Allegri Miserere, csodálatosan, egyszerűen. A régi Tallis Scholars-ból már egy tag sem volt köztük, mind új, fiatal énekesek voltak. És Peter Phillips ugyanazt a hangzást, ugyanazt a minőséget, ugyanazt a kultúrát, szépséget tudta/tudja velük elérni, mint amit a régi csapattal el tudott érni. Ez számomra megdöbbentő, megfoghatatlan, és példamutató. Prófétai magasságokba emeli őt, mert ez igazán minőség és szinte páratlan.

Ezért is az Allegri számunkra egy nagyon fontos darab, de Palestrina Stabat Materéért is élek-halok. Tallis Salvator Mundijának általában az első verzióját szokták énekelni, de én a második verziót is kedvelem, egy csodálatos, kibomló virágnak élem meg. Nézzük a huszadik századot: Horváth Marci O vos omnes-ét amikor a főpróbán énekeltük a fiúkkal, a lányok döbbenten hallgatták, és azt mondták, hogy csodaszép. (mi persze érezzük, hogy mit lehet javítani rajta) A záró Salvator Mundi pedig az első tétele a Howells-rekviemnek, többször énekeltük már, fantasztikus darab. Remekmű. Duruflé Ubi caritas-a szinte minden műsorunkon ott van, és egy mennyei élmény énekelni. Ez az első rész, de a koncert második felében minden darabról ugyanezt tudom elmondani. Nincs pihenő, nincs töltelék darab.

Tudjuk, hogy általában a főpróbák jobbak szoktak lenni mint a koncertek. Tavaly szeptember elején lehetőségünk nyílt, hogy Szardínián turnézzunk. Ennek kapcsán több koncertet is adtunk ugyanazzal a műsorral. Rájöttünk arra, hogyha másfél hónapon keresztül koncertezünk egy műsorral, az csodálatos. Mindig más darab lesz valamitől zseniális, és a kívülről éneklés is remekül megy ezek után. Ezért azt találtuk ki a Gemmával idén, hogy minden budapesti koncertnek van egy analógja, egy alteregója vidéken. Már másfél éve elkezdtük szervezni, hogy vidékre is eljusson a Gemma, és ott is lehessen hallani – most például Debrecenbe megyünk, május 5-én, és ott fogjuk ugyanezt a műsort elénekelni.

Forrás: Facebook.com/GemmaChoir

A Gemma Énekegyüttesről az olvasható, és ti mindenhol el is mondjátok, hogy az élmény, az örömszerzés a fontos számotokra – ha a közönségről beszélünk –, és a szolgálat, ha már a liturgiáról is szó esett. De emellett versenyeken is indultatok. Miért?

Szerintünk a versenyzés hozzátartozik a kórusélethez. Az egy másik kérdés, hogy mi a haszna, és mire kell vigyázni ezzel kapcsolatban.

Versenyeztetek Tolosában, Goriziában, és indultatok a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen is, ahol kétszeres kategóriagyőztesek lettetek. Ráadásul a verseny legnagyobb pontszámával nyertétek meg az egyik kategóriát. De az én személyes tapasztalatom az, hogy nagyon illúzióromboló tud lenni egy-egy verseny, ahol nem feltétlen az számít, ami odahaza, vagy a közönség előtt. Ez számotokra nem jelentett dilemmát?

Amit mi Tolosában nagyon élveztünk, azok a Side Concert-ek voltak, amiket a különböző városokban adtunk a versenyzés mellett, ahol csupa szív emberek vártak minket. Gyöngyösi Levente Missa lux et origo című miséjét énekeltük, amit szintén a mi kérésünkre írt át vegyes karra. Lelkesen, felállva tapsoltak Spanyolországban a Gyöngyösi-glóriát hallgatva. Csodálatos élmények voltak – versenyen kívül. Másfél évvel ezelőtt Goriziában voltunk. Ott is, Tolosában, és még sok helyen úgy van, hogy maga a versenyhelyszín egy elképesztően száraz akusztikájú tér. Vagy színházterem, vagy valamilyen csarnok, ami musica sacra-ellenes. (Szerencsére Tolosában a musica sacra kategoria egy nagyon jó templomban volt, Josquin: Inviolata című motettája, ami tizenkét szólamra íródott, egy csodálatos helyen csendülhetett fel.) Szakmailag nagyon nagy kihívás ilyen száraz helyeken énekelni: a felét sem tudjuk mutatni annak, amit tudunk. Ez így van, ezzel számolni kell, mint ahogy azzal is, hogy a reneszánsz egyházi zene abszolút periférián van a versenyek programjában – pont amiatt, mert egyszerűen nem oda való. A liturgiában él a legjobban, hiszen oda született. Ráadásul mi mindig a liturgikus időhöz kötve adjuk ezeket a koncerteket. A versenyeken ez nyilván nem valósulhat meg.

Tolosában semmilyen helyezést nem értünk el. Borzalmasan csalódottak voltunk. Sok beszélgetés kellett ahhoz, hogy túllépjünk rajta. Pedig nem életem első, nem tizedik, hanem körülbelül huszadik versenye volt ez. A Gemmának viszont ez volt az első versenye, és bizony sok mindent át kellett beszélni, hogy túléljük ezt. Ugyanakkor a mellette adott koncertek csodálatos élményekkel töltöttek fel. Hazajöttünk, és adtunk a Mátyás-templomban egy koncertet, ami fergetegesen jól sikerült. Ez nagyban segített átlendülni ezen a tapasztalaton.

Goriziában nagyon érdekes a kategóriáknak a megoszlása, és a pontozás. Ott az előkelő harmadik helyet szereztük meg a nagydíjon. Más kategóriában nem értünk el semmit, mégis bejutottunk a nagydíjra. Ami ott nagyon jó volt, hogy rengeteg emberrel és kórussal megismerkedhettünk, és rá egy évre engem visszahívtak zsűrizni. Így már új nézőpontból találkozhattam az addig konkurens karnagyokkal, hiszen a zsűritársaim lettek: akik helyezést értek el, azokat meghívták. A versenyek kapcsán egy dolog teljesen biztos: elképesztően szubjektív, bárhogy is nézzük. Goriziában is volt olyan zsűritársam, aki leesett állal hallgatta végül a nagydíj eredményhirdetését mivel teljesen más sorrendet állított fel. Rájöttem arra is, hogy Goriziában 16-18 énekes fölött kezd el élni a színpadtér

Tény, hogy a versenyek az énekeseknek nagyon inspirálóak, csapatépítésre, mások megismerésére remek alkalmak. Hiába vagyunk húsz éve együtt, mindenki változik. Az összezárt öt-hat nap, a rengeteg programmal, próbával nagyon-nagyon hasznos. Újra tanulunk egy kicsit csiszolódni a másikhoz, amit itthon a heti két órában nincs alkalmunk megcsinálni. Ugyanakkor nagyon örülök, hogy a kórus eredményeihez be lehet írni például a legmagasabb pontszámú első helyezést. Ezek nagyon jó dolgok, mert így is nyílnak kapuk. Van, akinek ez fontos, aki mérésekben gondolkozik, annak ez számít. Egyébként meg kell hallgatni Duruflé Ubi caritas-át, és akkor mindenkinek nyilvánvalóvá lesz: teljesen mindegy ki hányadik, ez akkor is csodálatosan szól.

Forrás: Facebook.com/GemmaChoir

Három nagyobb koncertet terveztek az évben, a húsvéti mellett halottak napján és advent idején. Nyilván mások az alkalmak, de valami módon kapcsolódnak majd egymáshoz ezek az események?

Azon a módon most még nem kapcsolódnak, ahogy majd később szeretnénk. 2020-ban talán már lesz Gemma Koncertsorozat…

Ez nagy lépés lenne számotokra?

Ha ez az év jól sikerül, akkor már nem, ez már ennek a megalapozása. Nem könnyű, mert néha ütköznek a lehetőségek, az elképzelések. Mint mondtam, azt szeretjük nagyon, ha egy műsort szinte kívülről tudunk énekelni. Egy évben mondjuk négy műsor az már magában mindenkinek komoly kihívás. Kívülről énekelni pedig még nehezebb. Ugyanakkor nagyon szeretnénk, hogy minél több mindent csináljunk, és minél több helyre eljusson a hírünk. Próbálkozunk ezeket összeegyeztetni.

Érdekes: az ember általában felvesz egy cd-anyagot, és utána kezd el vele koncertezni. Holott az lenne az igazán jó, hogyha koncerteznénk egy ideig, majd ezek gyümölcseként így (csettint) föl lehetne venni a műsort. Az előző verziónak viszont az az előnye, hogy az emberek a koncert után mindig azt akarják megvenni, amit az imént hallottak. Nem említettem még, de rajongója vagyok a Chanticleer-nek Amerikából. Most szerintem ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb énekegyüttes. Nemrég voltunk a koncertjükön Budapesten. Mindig meghat a műsorukat látva, hogy mennyi régizenét énekelnek. Emellett természetesen rengeteg jó kortárs művet is előadnak. A nagy műsorra való tekintettel kottából énekelnek, de a koncert végén azért megmutatják, hogy milyen amikor kívülről énekel mindenki. A Mennyországban hallhatunk ehhez foghatót.

A mostani koncert a Mátyás-templomban egy nagy lehetőség. Nagyon jó ott az akusztika, nagyon szeretek a Mátyás-templomban énekelni. Nem is tudom, mi lenne velünk a Mátyás-templom nélkül. Vannak szép helyek Magyarországon, és vannak jó templomok is, de a Mátyás-templom egy csoda, ahol a liturgia él, és kiváló akusztika van.

Mi azt szeretnénk, hogyha a Gemma szélesebb körben lenne ismert, és nagyobb templomok is megtelnének a koncertjeinkre. Azt szeretnénk, hogy a Gemmát – nem tudom, hogy mondjam ezt jól – a helyén kezelje a magyar kultúrélet. Szeretnénk bekerülni a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, ahol bőven elfér a palettán a Gemma, én azt gondolom. Ez egy picit tervezettebb életet is jelent, ami magunknak is szól: eddig maximum egy évre előre terveztünk, most már sok szempontból úgy tűnik, hogy ez kevés. Ezt látom külföldön is: mindenütt minimum két-három évre előre terveznek. Ezt szeretnénk mi is megvalósítani.

Főleg az, hogy hogyan találja meg egy amatőr módon működő kórus ennek a forrásait…

Meg a helyét! Ma Magyarországon egy kézen meg lehet számolni igazából azokat a kórusokat, akik a munkájukból meg tudnak élni. Nekik elképesztően erős hátterük van. Egyedül talán a Szent Efrém Férfikart tudnám mondani, akik az állami rendszereken kívül, saját erejükből emelkedtek fel, én nagyon szeretem őket. Nagyon sok munkával küzdötték fel magukat odáig, hogy mostanra komoly zenei tényezővé váltak.

Mi szeretnénk betölteni egy olyan űrt, amit még nem is érez hiányként a magyar közönség. Én viszont érzem, hogy hiányzik egy komoly, hivatásos reneszánsz csapat Magyarországnak. Olyanok vannak, akik nagyon jól énekelnek reneszánsz zenét, de olyanok, akik ezt képviselik istenigazából, nem nagyon. Mi szeretnénk elérni, hogy legyen erre igény! Nemcsak a mai ’Gemma-hívők’ körében, akik 2-300-an lehetnek, hanem szélesebb körben. Először Budapesten, utána pedig az egész országban. Szeretném, hogy a reneszánsz az őt megillető helyre kerülhessen. Nemcsak liturgiában, hanem koncertekben is, de ez a kettő természetesen nagyon hat egymásra.

Megjelent már négy CD-tek, mikor várható az ötödik?

Tervezünk egy Palestrina CD-t csinálni, ami hamarosan aktuális, hiszen közeleg az 500. évforduló – 2025-ben. Van egy csodálatos karácsonyi anyagunk, de régen nem csináltunk teljesen, csak reneszánsz anyagból építkező CD-t sem. Vannak adósságaink. A kortárs misés CD-nk felvételén, amin Gyöngyösi Levente és Whitbourn szoprán szaxofonos miséje van, Borbély Mihály fiával, Mikivel nagyon jól egymásra találtunk. Ő egy fantasztikus zenész. A Mátyás-templomban adtunk egy olyan koncertet, ami már régóta mozgatta a fantáziánkat. A Hilliard Ensemble Officium albuma, ahol Jan Garbarek szaxofonozott nagy hatással volt ránk. Mi ezt megcsináltuk Tallis Jeremiás siralmaival, úgy, hogy Miki a betűk éneklése alatt improvizált. Ezt a projektet is föl kellene venni valamikor.

Forrás: Facebook.com/GemmaChoir

Harmadnapra feltámadok – Nagyböjt és Húsvét a Gemmával
2019. április 24. 19.30
Budapest, Mátyás-templom
https://www.facebook.com/events/776641239377249/