A tavaszi iskolai kórusos pályázat után most szinte minden magyarországi énekkar számára nyitott pályázat jelent meg.  A EMMI két fontos témában támogat projekteket, az egyikbe külföldi fellépések, versenyszereplés, a másikba  és itthoni ifjúsági és kortárs zenei koncertek rendezése tartozik. A 22 milliós keretből bármekkora összegre lehet pályázni, és önrész bevállalása sem kötelező. Érdemes viszont hamar nekikezdeni a pályázati csomag összeállításának, a július 10-i leadási határidőig ugyanis sok feladata lesz a pályázóknak.

A pályázaton jogi személyek indulhatnak: olyan egyesületek, alapítványok, intézmények, cégek nyerhetnek támogatást kórusos projektjeikre, amelyek fő vagy melléktevékenysége ebbe a körbe tartozik. A felhívás szerint a pályázó kórusoknak minimum 12 tagúaknak kell lenniük. A vonatkozó EMMI-rendelet szerint nemzeti és kiemelt minősítésű együttesek (fenntartói) nem pályázhatnak.

A pályázat tartalma témák szerint változik, egy dologban azonban közös: mindkét területen 2017. április 1. után megkezdődött, de 2018. március 31. előtt befejeződő projekteket támogatnak. Ha jól értjük, ez azt jelenti: hogy akár utólag is lehet pályázni, mondjuk egy idén késő tavaszi koncert vagy külföldi fellépés támogatására.

Aki külföldi fellépésre, versenyzésre szeretne támogatást kérni, annak a fesztivál, verseny meghívóját, programját, vagy a koncertturné szakmai, tervét és költségvetését kell beküldenie. Aki inkább ifjúsági vagy kortárs koncertet rendezne a támogatásól, annak a koncertprogramot, a közreműködők névsorát és a helyszínek befogadó nyilatkozatát is be kell nyújtania a költségvetésen kívül.

A pályázati támogatást a fellépők tiszteletdíjára, szállására, utaztatására, szállításra, biztosításra, részvételi, nevezési díjakra, bérleti díjakra valamint reklám és PR-költségekre lehet elkölteni.

A pályázatok kötelező eleme a jogi dokumentáció, amely minden olyan hivatalos iratot (alapító okirat, aláírási címpéldány, banki kivonat) tartalmaz, amivel azonosítható, hogy az adott szervezet jogszerűen, szabályosan befogadhatja-e a támogatást. Fontos ezekre odafigyelni, mert ha valami ebből hiányzik, akkor az nem pótolható.

A pályázatot július 10-ig postán lehet benyújtani, két nyomtatott és négy digitális (cd/dvd) példányban. A támogatásokról háromtagú zsűri dönt. A támogatásokat a szerződéskötést követően utalják át.

Minden további információ itt:  http://www.nka.hu/emmifkp/palyazati_felhivasok

Borítókép forrása: aflbs.org.