El-elmaradozó férfiak, elöregedő kórustagok, krónikus tenorhiány: világszerte kórusok ezrei küzdenek hasonló problémákkal. Az 5.  Szólam csapatát is élénken foglalkoztatja a kérdés: hamarosan egy podcast-epizódban vitatjuk meg, mit lehet tenni kóruskihalás ellen, de először a gondok okát kerestük. Azaz például azt, miért nem lehet rávenni a férfiakat a kóruspróbára? A következő cikkben egy kórusvezető keresi a miérteket – talán mindannyiunkat egy lépéssel közelebb vihet a megoldáshoz. Mit gondoltok?

 

Chris Rowbury

A poszt szerzője Chris Rowbury, Angliában élő kórusvezető és hangképző. Chris 30 éve tart ének-, hangképző- és drámaműhelyeket világszerte.

Mi a helyzet a pasikkal és az énekléssel? A legtöbb nyilvános műhelyfoglalkozáson, amelyet felnőtteknek tartok, csak a résztvevők 10%-a férfi. Sok férfi karnak egyre öregszik a tagsága. A legtöbb amatőr vegyes kar számára komoly nehézséget jelent, hogy férfi énekeseket toborozzon (a fenti 10%-os arány sok kórusra is igaz).

A férfiak és a művészetek

Amikor korábban műhelyeket szerveztem, mindig hasonlóan kevés férfi jött el. Biztos vagyok benne, hogy ugyanez igaz a táncra, a korongozásra, a portréfestészetre is. Valójában, amikor magam elmegyek egy „művészies” workshopra, gyakran én vagyok az egyetlen férfi. Mégis, a hivatásos művészek között sok a top név férfi, tehát valahonnan nekik is jönniük, inspirálódniuk kell.

Sok okot hallottam már arra, hogy a férfiak miért nem járnak semmilyen művész csoportba:

  • A művészetek nem macsó dolgok.
  • A pasik leginkább más pasikkal szeretnek együtt lógni.
  • A férfiak általában a karrierjüket részesítik előnyben, nem a szabadidőt.
  • A srácok szeretik kézben tudni a helyzetet, és pontosan tudni, mit csinálnak éppen, nehezen viselik a művészetek meghatározatlanságát, megfoghatatlanságát
  • Némelyik férfi megriad egy szobányi nőtől.
  • A legtöbb pasi szeret önbizalommal, kompetensen kiállni mások elé (nem szereti, ha nyilvánosan meg kell mutatnia, hogy valamit nem tud, majd mindenki előtt megtanulni – a szerk.), ezért inkább magánúton, otthon tanul.
  • A srácok nem különösebben társadalmi lények, és igyekeznek elkerülni a csoportos programokat (kivéve, ha foci!)
  • Az amatőr kórusok túlságosan az egyenlőségre törekszenek – ők azonban a hierarchiát, a versengést és a célokat szeretik (talán pont ezért működik annyi férfi énekegyüttes)

    Keresd a férfit!

A férfiak és az éneklés

Még ha a fentiek egyike sem igaz egy konkrét férfira, előfordulhat, hogy továbbra sem akar majd belépni egy kórusba – még akkor sem, ha egyébként szeret énekelni. Valószínűleg egyszerűen csak azon hezitál, hogy csatlakozzék-e egy már összekovácsolódott csoporthoz. De amint már egy korábbi írásomban is rámutattam, ez egyáltalán nem olyan ijesztő dolog, és mindenkinek van helye egy kórusban. Ahogy sokan mások, emberünk is azt gondolhatja, akármit is jelentsen ez, hogy a hangja „nem elég jó”, márpedig a legtöbb férfi nem szeret sebezhetőnek látszani mások előtt. De még ha ki is van békülve saját hangjával, akkor is lehetnek rossz élményei túl magas vagy túl mély dalokról, így azt képzeli, hogy biztosan nem illik bele a kórusba. Ez amiatt van, mert a legtöbb férfi természetes bariton hangú, se nem tenor, se nem basszus.De nemcsak a férfiak lépkednek vékony jégen, hanem a férfi karok és a műhelyvezetők is. Például a Természetes Hangképzők Hálózatának kb. 270 tagja közül csak 40 férfi (többségük valami miatt David!) Ez azt jelenti, hogy a legtöbb amatőr vegyes kart nők vezetik. Ez pedig egyenes út a következő problémához:

Férfiak és a hangadás

A férfiakat könnyen össze lehet zavarni azzal (Isten áldja őket!), ha egy nő próbálja megadni nekik a kezdő hangjukat. Egy nő be tudja énekelni ugyan a tenorok hangját a megfelelő magasságban (bár ebben az esetben előfordulhat hogy ők egy oktávval magasabban próbálnak majd énekelni), de általában nem képes már lemenni eléggé, hogy meg tudja adni a basszus kezdő hangját, és ha egy női kórusvezető elég szerencsés vagy szerencsétlen, és kikap egy igazi basszust, aki minden férfi alatt egy oktávval is képes énekelni, akkor csak sok nehézség árán sikerül majd vissza terelni őt a helyes hangnembe.

Máskor pedig épp a legnagyobb elánnal éneklő kórustag lesz az, akinek a legkevésbé sikerül majd eltalálnia a helyes hangokat. Nőkkel is előfordul mindez, de a hamis férfihang hangosabb és könnyebb észrevenni. Tehát itt van nekünk ez a srác, boldogan énekel, ahogy a torkán kifér, jól érzi magát, eltekintve attól, hogy amit énekel, köszönő viszonyban sincs a darabbal – se annak hangnemével.

A basszus szólam gyakran csak néhány hangból áll, ezért nehezebb felidézni, mint a fő dallamot. Annak számára, aki nem szokott hozzá a kísérő szólam énekléséhez, ez komoly kihívás: egy basszus hamar elmászik, és úgy kezdi énekelni a dallamot, hogy észre sem veszi.

Ezzel alapjában véve még semmi baj nem lenne, de ha a barátunk olyan hangosan énekel, hogy elviszi magával a többieket is, vagy ellenkezőleg: kiszól a kórus hangzásából, valamit tennünk kell.

 

Három tenor. Valahol már ennyi is kész csoda…

Nemcsak a férfiak!

Mindez persze nem korlátozódik a férfiakra, de valószínűleg sokkal jobban hallható, ha férfi hangokkal történik meg. Egy alt, aki kissé eltér a szólamától, általában képes észrevétlenül belesimulni a szólama hangzásába.

“Sajnos” a férfiak hangja általában erőteljesebb, és ami talán sokkal fontosabb: a férfi szólamok sokkal, sokkal kisebbek, mint a többiek.

Ha egy 60 fős kórusban csak hat alt lenne, nekik igazán oda kellene tenniük magukat: észrevehetően, erőteljesen és pontosan kellene énekelniük a szólamukat. De általában nem ez a helyzet, így ez a nyomás végül a szegény basszusokra kerül. Szerencsére a férfiaknak általában jó a humorérzékük, így hamar elütjük a dolgot néhány szakállas poénnal.

Tanulj meg (meg)hallgatni!

Ha kikapsz egy énekest vagy énekesnőt, aki hangosan és hamisan énekel, tenned kell valamit az adott szólam és az egész kórus érdekében. Hogy őszinte legyek, 1997-től mostanáig csak egyetlen alkalommal kértem meg valakit, hogy hagyja el az énekes műhelyt vagy a kórust. Ebben az esetben a basszus szólam egy túlzottan lelkes tagja folyamatosan hangosan és hamisan szokott énekelni. Pocsékul éreztem magam azért, hogy meg kellett kérnem, hogy lépjen ki közülünk – a kórusunk végülis mindenki számára nyitott, és hiszem, hogy mindenki tud énekelni. De ez a társunk annyira zavarta a többi szólamtársát, hogy azok nem tudták rendesen megtanulni a szólamukat, és attól tartottam, hogy megunják, és ők lépnek le.

Szóval félrehívtam a srácot, és megmondtam neki, hogy szerintem fejlesztenie kellene a hallgatását. Gyakran azt gondoljuk, hogy a probléma a hang képzésével van; közben gyakran a gond a figyelemmel van: nem hallgatjuk meg magunkat, nem hallgatjuk meg, mi szól körülöttünk, és mit énekel az, aki betanítja a darabot.

Ha valaki izgul, vagy még nem szokott hozzá, hogy másokkal együtt énekel, hamar a sajt hangja kerül a figyelme középpontjába, és nem koncentrál arra, amit maga körül hall. És ekkor hibázik. Folyamatosan vissza kell vezetnünk az énekeseink koncentrációját az „itt és most”-ba (mondjuk így: „nézd, amit mutatok, hallgasd, amit éneklek!”), és szólamuk / a teljes kórus hangzására.

Sajnos egy kórusban nem lehetséges minden egyes kórustagra személyesen odafigyelni. Beiktathatunk hallgatási gyakorlatokat a beéneklésekbe, de ez is csak részmegoldás. Szóval azt mondtam a kórustagunknak, hogy egy időre ki kellene lépnie közülünk, és magának kellene fejlesztenie a képességeit. Nem arról van szó természetesen, hogy kevesebbre lenne képes, mint a társai, csak még nem volt elég tapasztalata ezen a téren. Azt javasoltam, hogy keressen lehetőségeket, amikor másokkal együtt és azonos dallamot énekelhet – templom, karaoké, focimeccs, népdalkör, stb. És amikor már jobban ura a saját hangjának, és már sikerül beilleszkednie a többiek közé, visszajöhet, és tovább fejlesztheti az éneklését.

Egy férfi kórustag egy életre szól, nem csak karácsonyra

Nincsen válaszom arra, hogyan lehet több férfi énekest toborozni, majd meg is tartani őket. Minden évben nekifutottam, hogy szervezzek egy-egy énekműhelyt kimondottan férfiaknak. Jól érezzük magunkat, a végeredmény is kiváló, de legtöbbször csak olyanok jönnek el, akik amúgy is énekelnek már valahol. Nehéz új énekeseket bevonzani.

Próbálkoztam már a „hozz magaddal valakit, és te féláron bejöhetsz” típusú akciókkal. Ezzel sikerült megnövelni a műhelyfoglalkozások létszámát, de az új résztvevőkből nem lesznek rendszeres kórustagok.

Gyakran előfordul (általában karácsony környékén), hogy egy-egy koncert után odajönnek hozzám páran, hogy belépnének a kórusba. Tavaly négyen voltak. Egy közülük végül eljött pár próbára, de a másik három felől azóta sem hallottam.

Ha lenne elég időm és energiám, lenne egy dolog, amit kipróbálnék: ahelyett, hogy a potenciális kórustagokat győzködjem, hogy jöjjenek énekelni (félelmetes, ismeretlen, nem nekik való, nem érnek rá, meg kéne mozdulni érte, stb.) elvinném a próbát vagy a hangképző műhelyt a férfiakhoz! Keresnék helyeket, ahol a férfiak amúgy is megfordulnak (pub, sportklub, billiárd szalon, baráti társaságok), ahol csak úgy megjelennék, és tartanék egy fél órás kóstolót. Fogadok, lenne egy pár arc, akit eléggé fel lehetne lelkesíteni ahhoz, hogy mélyebbre is merészkedjen.

Írjátok meg, ha nektek is van/volt hasonló problémátok, találtatok megoldást rá, vagy van valami jó ötletek arra, hogyan lehet fiatal(abb) férfiakat toborozni a kórusokba.
Forrás: http://blog.chrisrowbury.com/2009/06/problem-with-men-getting-them-handling.html