Falakat bont és tabukat dönt előadásaival a pécsi VoiSingers. A kórus a 2015-ös Europa Cantat követeként vált ismertté. Azóta túl vannak egy (két) sikeres Szuperkoncerten, november 18-án pedig már jön is a következő, ez alkalommal a pécsi Kodály Központban. Fiatalok, sikeresek, de hogy csinálják? Az 5. Szólam legfrissebb epizódjában Balásy Szabolcs alapító-karnagy és Tarnai Attila, a kórus marketing felelőse vezet a kulisszák mögé.

„A mai klasszikus kórus éneklés egy igencsak szűk társadalmi réteg igényeit fedi. Az elmúlt húsz esztendőben a média által kínált zenei paletta soha nem látott mértékben felhígult, és a benne fellelhető emberi értéket képviselő zenék száma ijesztően megcsappant.”

Ezek a sokadik olvasásra is kemény mondatok fogadják a látogatót a pécsi VoiSingers kórus honlapjának bemutatkozó  rovatában. Az együttes 2012-ben alakult azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a döntően fiatal tagok és egy fiatal közönség igényeire alapozva határozza meg zenei arculatát.

Ennél fogva, ahogy magukról írják, a klasszikus repertoárhoz kortárs kórusművek, valamint könnyű- és tánczenei átiratok is társulnak. A darabok legnagyobb részét a karnagy, Balásy Szabolcs hangszereli a kórusra, így a VoiSingersesek „személyre szabott” zenét énekelnek koncertjeiken, amelyek rendszeresen professzionális hang- és fénytechnikát vonultatnak fel.

Éppen a norvég-amerikai Ola Gjeilo Sunrise Mass c. miséjének részletét éneklik…

Az együttes mára megtalálta helyét az egyébiránt igen színes pécsi kórus-szcénában. 2015 és az Europa Cantat pedig nemzetközi ismertséget is hozott számukra: „kóruskövetekként” közreműködtek a fesztivál hivatalos dalának felvételében, melyet szerzőként karnagyuk jegyez, a Cantaton pedig több ezres közönség előtt léptek fel.

Első, saját szervezésű „Szuperkoncertjüket” idén áprilisban rendezték a pécsi Expo Centerben, ezt pedig novemben követi a második felvonás.

Hogy hogyan és legfőképpen miből képes minderre egy amatőr együttes, mögötte egy közhasznú egyesülettel, kiderül a beszélgetésből.

A VoiSingers női kara a pécsi Europa Cantaton. Forrás: Flickr.com/VoiSingers

Az epizódban elhangzó zenei részletek elhangzásuk sorrendjében:

  • Balásy Szabolcs: Hangok
    VoiSingers. Vezényel a szerző.
  • Enya – Ryan, Roma – Balásy Szabolcs (feld.): May It Be
    Voisingers. Vezényel Balásy Szabolcs.

A borítókép forrása: Fb.com/VoiSingers.

Akit pedig az érdekel, mi történik egy 5. Szólamos interjút követően: nos, a VoiSingersnél például ez 🙂 :

Szabolcs (balra) és Attila (jobbra) élő adásban tesznek bejelentéseket a Facebook-on… 🙂