Január 26-án, Budapesten adták át a KÓTA-díjakat. Az elismeréseket a magyar kultúra napjához kapcsolódva, immár 17. alkalommal ítélték oda az amatőr kórus- és népzenei életben kiemelkedő művészeti és közösségi munkát végző személyiségeknek, együtteseknek, összesen 11 kategóriában.

A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) díjait – immár hagyományosan – a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében adták át. Az ünnepségen jelen volt Rónaszékiné Keresztes Mónika, magyar zenei nevelésért felelős miniszeri biztos. Köszöntőjében Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke Kodály Zoltán szavaira hívta fel közönsége figyelmét: a kultúrát nem lehet örökölni, ha az utókor nem adja tovább, „egykettőre elpárolog” – idézte Kodályt az elnök.

Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke

Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke

A Liszt-díjas karnagy beszédében a 96. életévében, nemrég elhunyt zeneszerzőre, Szőnyi Erzsébetre is emlékezett.  Mindszenty Zsuzsánna felhívta hallgatósága figyelmét arra is, hogy 2020-ban 50 éves a KÓTA. A szervezet céljai 5 évtized alatt nem változtak: közös erővel a magyar kórusélet, az értékes népzene és zenekari zene képviselete, népszerűsítése, a zenei kincsek megóvása, és átadása minél szélesebb körben.

2020-ban először ítélte oda a szervezet a KÓTA Nagydíjat. Az elismerésben PROF. PÁRKAI ISTVÁN, Kossuth-díjas karnagy, zongoraművész, tanszékvezető egyetemi tanár részesült.

Hartyányi Judit, a KÓTA elnökségi tagja. prof. Párkai István, KÓTA-nagydíjas karvezető és Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke

Hartyányi Judit, a KÓTA elnökségi tagja. prof. Párkai István, KÓTA-nagydíjas karvezető és Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke

IMG_20200126_152850

 

A KÓTA-díj kitüntetettjei kórus kategóriában

  • Concordia Vegyeskar Révkomárom – Stubendek István karnagy
  • Gregor József Általános Iskola Jubilate Nagykórusa – Dávid Krisztina karnagy
  • Marczibányi téri Kodály Iskola Leánykara – Őri Csilla és Uhereczky Eszter karnagyok
  • VME Vass Lajos Kórus – Bárd Judit karnagy
A Gregor József Általános Iskola KÓTA-díjas Jubilate Nagykórusa

A Gregor József Általános Iskola KÓTA-díjas Jubilate Nagykórusa

Karnagy kategóriában

  • Arany János karnagy
  • Cseri Zsófia karnagy
  • Erdélyi Ágnes karnagy
  • Hoffmann-né Kemenes Vera karnagy

Kórusénekes, kórustitkár kategóriában

  • Baricz Zsoltné, nyugalmazott zenetanár (Szegedi Bartók Kórus)
  • Dinnyés István, kórustag (Láng-Acélhang Férfikar)
  • Kővári István, kórustag (Pécsi Bartók Béla Férfikar)
  • Kulcsárné Csejtei Marianna énektanár, népzenei rendezvényszervező, (Gellénháza)
  • Lemle Zoltán, lelkész, kóruselnök (Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Énekkar)
  • Süli Zoltán, kórustitkár, (Csókai Férfikar)
  • Walthier Tamás, kórustag, Budai Ciszterci Szent Imre Templom)

Zeneszerző kategória

  • Kovács Mária karnagy, zeneíró
  • Juhász Előd zenetörténész, zenei író
  • Tillai Aurél, Kossuth-díjas karnagy, zeneszerző
  • Zelinka Tamás, zenetanár, zenei író

 

A Vasa Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa

A Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa

Tanár kategóriában

  • Auth Ágnes zenetanár, karnagy
  • Boros Erzsébet népzenetanár, Csombord
  • Csider István népzenetanár, Mezőtúr
  • Husi Gyula népzenetanár
  • Makkai Gézáné énektanár, karnagy
  • Makráné Kónya Melinda énektanár, karnagy
  • Sárköziné Pomázi Ágnes énektanár, karnagy

Mecénás kategóriában:

  • Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium – Barlay Bence igazgató
  • Erdei Attila zenetanár, népzenei rendezvényszervező – Dévaványai Folkműhely
  • Magyar Nemzeti Galéria – Baán László, főigazgató
  • Szabó László, zenetanár, népművelő, igazgató, Tarpa
A KÓTA-díjas Bodzavirág Népdalkör Alsópáhokról

A KÓTA-díjas Bodzavirág Népdalkör Alsópáhokról

A január 26-ai ünnepségen életműdíjat vehetett át:

  • Gerzanics Magdolna, énektanár, néprajzkutató
  • Várnai Ferenc énektanár, zeneszerző, népdalgyűjtő

Postumus részesült KÓTA-díjban:

  • Anker Antal énektanár, vezető szakfelügyelő
  • G. Horváth József, zenetanár, karnagy
  • Szlama László, népzenész, Dabas
  • Tímár Imre, énektanár, karnagy

 

A kórusélet mellett népzenészek és nem hivatásos népzenei együttesek is részesültek az elismerésben. KÓTA-díjat vehetett át Méry Margit néprajzkutató (Pozsony), Pavella Krisztina, népzenész, népzenetanár, együttesvezető (Vecsés), a Bárándi Citerás Egyesület és az Alsópáhoki Bodzavirág Népdalkör.

A nemzetiségi kultúra ápolói közül a Rábafüzesi Német Asszonykórus és a Furmicska Néptáncegyesület részesült az elismerésben.

Unger Bernadett, Unger Magdolna a KÓTA-díjas Rábafüzesi Német Asszonykórus képviseletében, valamint Saltzer Géza, a KÓTA Nemzetiségi Szakbizottságának elnöke (jobbra)

Unger Bernadett, Unger Magdolna a KÓTA-díjas Rábafüzesi Német Asszonykórus képviseletében, valamint Saltzer Géza, a KÓTA Nemzetiségi Szakbizottságának elnöke (jobbra)

A KÓTA-díj megalapítását 2004-ben határozta el a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére. A díjat – amelyet a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet legkiválóbb képviselői nyerhetnek el minden esztendőben – tizenkét kategóriában szavazza meg az elnökség a Művészeti Bizottság, a Tanácsadó Testület és a szakbizottságok felterjesztései alapján.

A kórusélet idei KÓTA-díjasait az 5. Szólam podcast februárban mutatja be.