Ének- és szolfézstanárok számára szervez szakmai napot az 5. Szólam Alapítvány és a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) február 29-én Sopronban. A hagyományteremtő céllal megtartott programon az iskolai ének-zene tanítás és kórusvezetés aktuális kérdései mellett innovatív eszközök, módszerek és jó gyakorlatok is bemutatásra kerülnek. 

A szakmai nap megnyitóját és bevezető előadását Hartyányi Judit, a KÓTA elnökségi tagja tartja, „Éneklés az osztályokban – Mikor, mit, hogyan?!” címmel. Kocsis-Holper Zoltán, a soproni Kórus Spontánusz alapító-karnagya, a KÓTA Művészeti Bizottságának tagja „Repertoárbővítés az internet segítségével” osztja meg tapasztalatait a hallgatósággal arról, milyen forrásokból lehet egyszerűen és hatékonyan színesíteni az iskolai együttesek koncertműsorát.

A zeneoktatás új irányáról tart előadást Terray Boglárka, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense.  Az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával, öt magyarországi művészeti egyetem együttműködésében megvalósult fejlesztőprojekt során digitális tananyag készült a magyarországi szolfézsoktatás kiegészítésére, amely célja, hogy a fiatal generációk számára vonzóbbá, ugyanakkor még hatékonyabbá tegye a zenei alapok elsajátítását.

Az iskolai kórusszervezéssel kapcsolatos tapasztalatait két szakember osztja meg a szakmai nap résztvevőivel. Haui Lóránt, a győri Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola gyerekkarának karnagya, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának művésztanára, és Nemes József, a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, a Lautitia Kóruscsalád művészeti vezetője más-más perspektívákból mutatják be saját munkájukat, eredményeiket, és adnak tanácsokat a mindennapi iskolai kórusmunkához. A szakmai nap programjában betanítási gyakorlat is szerepel a programra alakuló projektkórus közreműködésével, melynek vezetője Nemes József lesz.

A szakmai napot pódiumbeszélgetés zárja az esemény megívott előadóival.

A szervezők 2020. február 14-ig várják a téma iránt érdeklődő ének-zene és szolfézstanárok jelentkezését a programra.

További információ Török Krisztinától kérhető – krisztina@5.szolam.com

A szakmai nap a KÓTA „Hangról hangra… az ifjúsági kóruséneklésért” elnevezésű programsorozatának részeként kerül megrendezésre. A sorozat támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.